Íjászat

A Kurultaj szó illetve ennek változatai az altaji nyelvekben (ezen belül főként a különböző török nyelvek nagy részében) törzsi gyűlést jelent. Ez a szó a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovasnomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt. A lovasnomád magyar törzsek is tartottak törzsi gyűléseket (ezt a korabeli bizánci és arab források is megemlítik) amelyek fontos szerepet játszottak a közösség életében. Ilyen törzsi gyűlésen döntöttek sok fontos kérdésben illetve ilyen alkalmakkor találkoztak a különböző törzsek vezetői, valamint gyakran a több törzset is érintő hadivállalkozásokról tanácskozhattak.
Tehát a törzsi gyűlés az ősi magyar kultúra része. A magyar irodalmi múltban is szerepel néhány utalásban, valamint Jókai Mór, Bálványosvár című regényében, ahol leírja: "a székelyek körültajt ültek".
Ma a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg.
Több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző (főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan.

 

Az ősmagyarok szinte összenőttek kicsiny, szívós lovaikkal, továbbá oldalra és hátrafelé is kiválóan nyilaztak. Szerencsére ma is él a lovasíjászat hagyománya, melynek korunk egyik legnevesebb képviselője Kassai Lajos. 

Fotó: Schoritakifoto

Az ősmagyarok mindennapjainak részét képezte a lovaglás és a harc. Folyamatosan képezték magukat törzsi vadászatok, játékok és versengések alkalmával. A könnyűlovasok mesterien kezelték az íjat, melynek elkészítése 5-10 évig is eltarthatott. A magyarok a visszahajló, úgynevezett reflex-íjat használták. A nyíltegez 70-75 cm hosszú volt és fakéregből készült, ebben tartották a nyílvesszőket, melyekből egyszerre többet is tartottak a kezükben. A harcosok az íj és nyíltegezt is az övükön viselték, nem pedig a hátukon. A nyereg kétkápás volt és a váza fából készült, melyre állatbőrt feszítettek.
A magyarok szinte összenőttek szívós, kicsiny lovaikkal, oldalra és hátrafelé is kiválóan nyilaztak. A nyílharc után tömör harcvonalba fejlődtek, és vágtában rohanták meg az ellenséget, a harcosokat kopjával taszították le a lovukról. A fokos és a szablya használatára csak a menekülő sereg üldözése vagy a maguk védelmében került sor.